Tizenharmadik fejezet

Liam arra riadt, hogy patkányok cikáznak a lába közt. Odakapott a kezével. Rémület lett úrrá rajta. Kinyitotta a szemét, és hirtelen nem ismerte fel a szobát. Puha ágyban feküdt, selymes takaró alatt. Az ágy egyik oldalán egy gyertyaállvány és egy lavór állt, míg a másik oldalon egy ajtó nyílt. A sarokban pompás láncing csillogott.

Valaki kopogott az ajtón.

— Liam!

Liam megrázta a fejét. Már harmadszor ébredt erre az álomra. Lassan kitisztultak a gondolatai. Már emlékezett a páncélpróbára és a kellemes meleg fürdőre, amelyet lefekvés előtt vett. Teljesen megváltozott az élete azzal, hogy beállt Purdun nagyúr testőrségébe.

Újabb kopogás az ajtón.

— Liam testőr! Sorakozó!

Liam kipattant az ágyból, kinyitotta az ajtót, és Kősulyok kapitányt találta odakint.

— Mintha másképp csengene a hangod, mint korábban.

— Most már ugyanazon az oldalon állunk. Öltözz fel! Mindjárt megszólal a sorakozóra hívó kürt. Csak menj végig ezen a folyosón, és lépj ki a végén lévő duplaszárnyú ajtón! — magyarázta, és a háta mögé mutatott.

Liam bólintott, hogy érti. Megérintette az arcát a kezével. Remegett.

A kapitány észrevette.

— Minden rendben lesz — mondta megnyugtatásképpen. — Az elején nehéz lesz, de beletanulsz majd. — Ezzel megfordult, és végigsietett a folyosón.

Liam hosszan nézett utána. Annyira furcsa volt az egész. Nem volt biztos benne, hogy képes lesz végigcsinálni mindazt, amit elvárnak tőle. Képes lesz vajon lesújtani saját régi harcostársaira? Nagy levegőt vett. Nem maradt más választása. Hamarosan minden kiderül.

Becsukta az ajtót, és magára öltötte új láncingét. A láncing alatt talált egy sisakot, és két új kardot. Egy hosszúkardot és egy rövidkardot. Kihúzta a hosszabbikat a hüvelyéből, és megforgatta a levegőben. A markolatot finom bőrbe vonták, a fémrészbe rúnákat véstek. Végigfuttatta rajtuk a mutatóujját. Kék fényben felizzottak.

— Mágikus — suttogta. Még soha nem fogott ilyen pompás fegyvert. — Szóval a testőrség így harcol.

Éppen a láncinge utolsó szíját csatolta be, amikor megszólalt a kürt.

— Indulás — biztatta önmagát. Felcsatolta mindkét kardot, a fejébe húzta a sisakot, majd kisietett a gyülekezőtérre.

A többiek már mind ott voltak. Harci alakzatba rendeződtek, és egy lépcsősort néztek. Több páncélos alakra figyeltek, akiket Liam nem ismert.

Kősulyok nem mondta meg neki, hogy hova helyezkedjen. Fogalma sem volt róla, hogy ki alá tartozik, hogy melyik lehet az ő alakulata. Egyszerűen csak megállt a többiek mellett, és figyelt. Sokan voltak ugyan, de Liam többre számított. Mindig is arctalan, elfogyhatatlan tömegnek tartotta őket. Ez volt hát a legyőzhetetlen sereg, amit a Karmazsin Karom hasztalan tizedelt. A létszámuk az elmúlt időben persze megcsappant. Purdun valószínűleg pont ezért akarta oly kétségbeesetten meggyőzni Liamot arról, hogy csatlakozzon hozzá.

— Duhlnarimi Liam! — Egy kopasz, sebhelyes arcú férfi sietett oda hozzá. — Elkéstél!

Liam alaposan végigmérte a fickót. Jól megtermett harcos volt, számos sebhellyel. Nem csak az arcán látszódtak hegek, hanem a karján is, és úgy tűnt, nincs testszőrzete.

— Ki vagy te? — kérdezte Liam.

A férfi arca enyhén megrándult.

— Phinneous kapitány vagyok — felelte. — Az alakulatod parancsnoka.

Liam torka összeszorult, természetesen hírből már ismerte a kapitányt. A Karmazsin Karom minden tagja ismerte.

Phinneous tetőtől talpig végigmérte új katonáját.

— Nem nagyon örülök, hogy egy magadfajta lázadót kell bevennem az alakulatomba.

Liam várta, hogy mondjon még valamit, de a kapitány befejezte, és csak méregette. Liam kezdte kényelmetlenül érezni magát. Mintha minden szempár őt bámulta volna, arra várva, hogy tegyen valamit.

— Ami azt illeti, én sem vagyok elragadtatva tőle — mondta végül, mivel más nem jutott az eszébe.

A kapitány elmosolyodott. Az ínye felkunkorodott, mint a vicsorgó farkasé. Csettintett az ujjával, mire három testőr termett mellette.

— Szóval erről van szó — dünnyögte Liam, és mind a négy testőrt alaposan felmérte.

— Látnunk kell, miféle férfi is vagy, Duhlnarimi Liam — mondta mosolyogva. — Ha melletted kell harcolnunk, akkor előbb látni akarjuk, mire vagy képes. — Ezzel előrántotta a kardját, amelyik halkan duruzsolt a kezében.

A másik három követte a kapitány példáját.

Liam megfogta kardja markolatát. Még sosem harcolt egyedül négy ellenfél ellen egyszerre. Korábban mindig Ryder fedezte a hátát.

— Húzd elő a kardod! — parancsolta Phinneous.

Liam meg se moccant.

A kapitány közelebb lépett hozzá.

— Rántsd elő a kardod! Ez parancs.

Liam nem engedelmeskedett. A többieket nézte.

Phinneous ismét csettintett az ujjával, mire a három testőr támadásba lendült. Liamnak alig maradt ideje fegyvert rántani. Egy széles mozdulattal oldalra söpörte az első csapást. Azonnal érezte a mágikus penge jelentette különbséget és előnyöket. Bár nem gyorsultak fel a mozdulatai, úgy érezte, hogy a penge készségesebben reagál agya parancsaira, mint korábbi fegyverei.

A három testőr széjjelebb szóródott. Liamnak hátrálnia kellett. Be akarták keríteni. Liamnak nem maradt sok taktikai lehetősége. Tudta, hogy meg kell vetnie a lábát, ha nem akar egészen az épület belsejéig hátrálni.

Előrántotta a rövidkardját is. Még sosem harcolt két karddal egyszerre. Nem is választhatott volna jobb alkalmat a gyakorlásra.

A testőrök egyszerre mozogtak. Liam kilépett jobbra, és döfött. A két penge csuklóvédő pajzsa hangos koccanással ért össze. Liam enyhén megcsavarta a csuklóját, és sikerült összeakasztania a két pengét. Egy határozott mozdulattal maga felé rántotta a karját. Ellenfele előrebillent, és elengedte a fegyverét, nehogy elveszítse az egyensúlyát, és felnyársalja magát Liam rövidkardjára. Nem számított efféle manőverre.

Liam félredobta a felesleges kardot, és szembehelyezkedett a másik két támadóval. Az egyikük két marokra fogta a kardját, és úgy rontott rá. Liam nem tudta elég gyorsan maga elé emelni a rövidkardját. Ellenfele kihasználta a kínálkozó lehetőséget, és fél térdre kényszeríttette. Liam próbált ellenállni, de gyengének bizonyult a fej fölüli csapással szemben. A hosszúkardjával a másik testőr felé csapott, hogy legalább őt távol tartsa magától.

A katona időben ugrotta át Liam kardját. Liam minden izmát megfeszítve próbált odább ugrani. Oldalra hengeredett, és talpra szökkent. Nem maradt ideje merengeni. Az egyik kard hegye máris elindult az arca felé. Kifacsarta a törzsét, hogy el tudjon hajolni, és ne veszítse el a bal szemét.

Noha új pengéje kétségtelenül sokat segített a harcban, az új páncélban még nehézkesen mozgott. Bár könnyebbnek bizonyult, mint gondolta, koránt sem biztosított számára olyan szabadságot, mint régi, jól bevált bőrvértje. A kard elsuhant ugyan az arca mellett, de nem tudott teljesen kitérni előle. Éles fájdalom hasított a vállába.

Megtántorodott, és kibillent az egyensúlyából. Megnézte a sebet, de nem folyt belőle vér. A láncing tökéletesen ellenállt. Lelassította ugyan egy kicsit, de meg is óvta az épségét. Valamit valamiért, gondolta.

Időközben a lefegyverzett testőr visszaszerezte a kardját. Csatlakozott két társához. A falhoz szorították. Bár így a háta védve lett, nagymértékben lecsökkentek a mozgási lehetőségei.

Az egyik testőr döfött. Liam oldalra ugrott, és befogta a bal karja alá a kardot. A páncél megvédte az éles pengétől. Bár nem tudta kitépni a fegyvert ellenfele kezéből, sikerült állcsúcson vágnia őt, amitől elterült a földön.

Többen is felhorkantak. Liam megengedett magának egy mosolyt. Erre nem számítottak.

Liam a földön fekvő testőr mögé ugrott. A másik kettőnek le kellett lassítania, ha nem akartak rálépni. Liam kihasználta a tétovázásukat, és elmenekült a fal mellől. Ellenfelei összenéztek, és megpróbáltak a hátába kerülni. Liam gondosan ügyelt rá, hogy ez ne sikerüljön nekik, de közben egyre hátrált a legközelebbi alakulat felé.

Liamnak ki kellett találnia valamit. Nem tudhatta, mi történne, ha beleütközne a többiekbe, ugyanakkor nem akart két tűz közé szorulni. Úgy döntött, hogy megrohanja az egyiküket. Előbb a rövidkardjával, majd a hosszúval támadott, de ellenfele mindkét csapást hárította, sőt, ellentámadásba lendült.

Liam ide-oda cikázott, nehogy az egyikük hátulról meglepje egy szúrással vagy vágással.

Az egyik alkalommal, amikor hátrapillantott, egy vaskesztyű lendült a feje felé. Phinneous kapitány valósággal letaglózta. A szeme könnybe lábadt, a feje majd szétrobbant.

Liam megtántorodott. Összevissza hadonászott a pengéivel, amíg észhez nem tért, hogy addig se férkőzhessenek a közelébe. Többször is megrázta a fejét, hogy kitisztuljon a látása. A homloka úgy lüktetett, mintha kettérepedt volna. Kétségbeesetten küzdött, hisz amíg ő kábán tántorog, addig a testőrök könnyedén lecsaphatnak rá.

Egy kard hegyét érezte a gyomránál, ami hátrálásra késztette. A láncing ugyan megvédte attól, hogy felnyársalják, de a becsapódás ereje mégis éles fájdalmat okozott neki.

Nagy nehezen úrrá lett a fájdalmán, és próbálta józanul értékelni a helyzetét. Ismét körbevették, ráadásul Phinneous kapitány is csatlakozott a harchoz.

Így már négyen köröztek körülötte, döfésre készen.

Liam a földre dobta a rövidkardját. Úgy vélte, jobb, ha a jól bevált módszernél marad, és egy pengével harcol tovább. A láncinget magán hagyta, mert az hasznosnak bizonyult.

Szabad kezét a hosszúkard markolatára tette, majd a kapitányra nézett.

— Ez fájt — mondta.

— Remélem is — mosolygott a másik.

Liam két hatalmas szökelléssel Phinneousra ugrott. A kapitány védekező állásba helyezkedett.

Liam belerúgott a földbe, hogy felkavarja a port. Amint egy lépésre megközelítette az ellenfelét, Phinneous megpróbálta leütni, de Liam kitért a lassabb férfi támadása elől.

Elfordította a törzsét, és nekirohant a nagydarab harcosnak. Későn jött rá, hogy mekkora ostobaságot követett el. Mintha egy ház falát próbálta volna kidönteni. Phinneous önmagában is túlságosan izmosnak bizonyult, ráadásul páncél védte a testét.

Liam keményen pedálozott, de nem tudta kibillenteni ellenfelét. Kénytelen volt belátni, hogy hibát vétett.

A világ váratlanul a feje tetejére állt. Mikor már úgy tűnt, hogy minden elveszett, Phinneous teste megindult hátrafelé. A nehéz páncélnak köszönhetően a kapitány nem tudott megmaradni a talpán, és hátratántorodott. Liam visszafogta a lendületét, nehogy hasra essen. Phinneous a közelben álldogáló katonák közé esett, és hármójukat feldöntötte.

Liam fölegyenesedett, és szembefordult a három másik testőrrel. Egyikük sem mozdult. Mind döbbenten meredtek a földön fekvő parancsnokukra.

Phinneous idegesen próbált talpra állni. Többen is lehajoltak, hogy felsegítsék.

Phinneous ádáz pillantást vetett Liamra.

— Ezt megkeserülöd! — sziszegte Liamnak.

Kősulyok azonban a forrongó Phinneous elé állt.

— Ennyi elég lesz, kapitány! — mondta.

A két harcos tekintete összefonódott. Néma csend borult a gyülekezőtérre. Minden szempár a két kapitány párbaját nézte.

Phinneous végül felmordult, mint egy mérges kobold, kilépett Kősulyok mögül, és Liamra nézett.

Kősulyok próbálta féken tartani.

— Azt mondtam, elég! Fogadd férfiként a vereséget!

Tapintani lehetett a feszültséget. Liam végig úgy érezte magát, mint egy gladiátor, aki a nézők előtt küzd az életéért. A testőröknek az egész próba csak szórakozás volt.

A helyzet azonban egyszeriben megváltozott. Félelem költözött a testőrök szemébe. Két kapitányuk, akik a harcban együtt vezették őket, nem értettek egyet valamiben. Ez váratlanul és felkészületlenül érte őket.

A csend kezdett rájuk nehezülni. Sokkal többről volt már szó Duhlnarimi Liam próbatételénél.

Phinneous ismét lépett egyet, hogy kikerülje Kősulyok kapitányt. A szemét végig Liamon tartotta. Kősulyok nem mozdult. Hagyta, hogy a társa ellépjen előle.

Liam időközben lenyugodott, a szívverése lelassult, ám, látva a fújtató kapitányt, új izgalom lett úrrá rajta. Vajon addig nem nyugszik, amíg meg nem öli? — merengett. Még egy napja sem volt testőr, de máris megbánta a döntését.

A kopasz kapitány elindult felé. Régi sebhelyei vörösen lüktettek. Liam megtornáztatta a nyakát. A feszültség nőttön-nőtt, ahogy a kapitány közeledett felé.

Kősulyok megfordult, és kardot rántott.

— Elég! — emelte fel a hangját.

Phinneous természetesen hallotta a hüvelyéből kipattanó fém hangját. Megállt, de nem fordult meg.

— Mire készülsz, Kősulyok? Hátba szúrsz? — A hangjából bizonytalanság sugárzott.

— Ha arra kényszerítesz — felelte Kősulyok

Phinneous arca megfeszült, a szeme résnyire szűkült.

Liam nem moccant, csak várakozott és figyelt. A testőrök levegőt is alig mertek venni.

— Még nem fejeztük be — mondta Phinneous, és Liamra mutatott a kardja hegyével. Megfordult, és visszatért az egységéhez. Két emberét durván félrelökte az útjából, mielőtt elvegyült volna közöttük.

Liam végre fellélegezhetett. Zihált és verejtékezett. Eltette a hosszúkardját, majd megkereste a rövidkardot, amit félrehajított. Amikor felállt, Kősulyok kapitány magasodott előtte.

— Mostantól hozzám tartozol — mondta. — Kövess!